... és végre kint!

Ma megint megkaptam a kis kötőfékemet! Most már tudom, hogy nem szabad elszaladni előle, és bár kicsit idegesít amikor a fülemen átemelik, azért hagyom, hogy rám adják. Utána úgyis mindig valami nagyszerű dolog következik!



Ma is így lett. Anya szintén megkapta a saját kötőfékét - az övén még légysallang is van, hogy a legyek ne szálljanak a szemébe - és nagy nyugalommal várta, hogy kiderüljön merre megyünk. Zsófi ott volt velünk, úgyhogy én sem féltem. Jött még két ember: Csaba bácsi, és Éva. Ők voltak az első látogatóim amikor megszülettem. Zsófi azt mondta, most segíteni fognak nekünk kimenni a legelőre. Nem értettem miért kell ahhoz segítség, de nem is nagyon érdekelt. Végre kimegyünk! Csaba bácsi kísérte Anyát, Zsófi engem vezetett. Szerintem simán hagyhatott volna, mert már klasszul kenguruzok, meg minden. Nem is igazán értettem miért kell engem vezetni, ezért Éva hátulról biztatott, hogy csak nyugodtan menjek a többiek után.


Piszok hosszú út vezet ki a legelőhöz. A köves udvaron át ki kell menni a kapuhoz, utána a betonúton el a magtár mellett. ( -- Jó kis vicc! -- gondolhatjátok most. -- De mi az a MAGTÁR???? Nos, nem. Nem az összegyűjtött cseresznyemagok vannak ott felkupacolva. A mamám elmagyarázta, hogy abban a nagy, egyszerű épületben tárolják a finom abrakunkat. Tudjátok: kaja. Zab, rozs, árpa, ilyesmi.) Ahogy azt elhagytuk, át kell menni egy kis hídon, aztán végig egy fasor alatt. Innen már az út másik oldalán lehet látni a többieket.

A legelőn mindenkinek saját helye van, és mindenkit lehet látni egyszerre. Még egy kis híd az út végén, és végre ott voltunk. Hát ez a legelő! Pöpec hely! Leszámítva, hogy körben mindenhol villanypásztor van. Bár most már tudom, hogy ha én nem bántom, ő sem csíp. Csaba bácsi elengedte Anyát, Zsófi meg engem, és szabadok lettünk! Úgy láttam, Zsófi kicsit félt, hogy még nem értem teljesen ezt a villanypásztor dolgot, és valami butaságot csinálok, ezért Anya, hogy megnyugtassa őt, körbevezetett engem a területünkön. Megmutatta az összes határt. Csaba bácsi mondta is amikor ezt látta:

- Nézd milyen okos kanca, megmutatja a csikónak a területhatárokat!

Fotó: Dr Simonyi Zsófia  -- Anubis körbevezeti Krónikást a legelőn

 

Én meg betartottam azokat. Ez a villanypásztor erős ellenfél, jobb ha nem kezdegetek vele. A legelőnk úgyis jó nagy, eleget lehet a határokon belül is szaladgálni.
Anya olyan aranyos volt, nem szólt rám, hogy maradjak közel hozzá, megengedte, hogy olyan gyorsan futkározzak, ahogy csak bírok, és olyan messzire mehettem tőle, amennyire akartam. Pár kör után aztán rájöttem, hogy jó Anya mellett, mert ő a hosszú farkával rólam is elhajtja a böglyöket. Mit mondjak: van bőven mit elhajtania.

Mama, zavard el a böglyöket!


Most már minden nap kimehetünk, és már Csaba bácsiéknak sem kell segíteniük. Az én vezetőszáramat Anya nyakába akasztják, és úgy megyünk a kapunkig. Ott aztán elengednek mindkettőnket, és akkor szaladunk, amikor akarunk.
Sajnos délben mindig be kell jönnünk, mert Anyát nagyon zavarják a böglyök, de így legalább a legmelegebb órákat a jó hűvös boxunkban töltjük, másnap korán reggel meg újra irány a legelő. A saját legelőnk...

... és végre kint! hozzászólásai

Szólj hozzá


Kereső
Belépés

Creative Commons Licenc
Dr. Simonyi Zsófia - Ch-Molnár Éva: Krónikás Naplója című műve Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 3.0 Unported Licenc alatt van.
Az ezen publikus licenc hatáskörén kívül eső jogok megtekinthetőek itt: lovaskronika.bloglap.hu

0.024 mp