Az első kint töltött pillanatok

Anyukám azt mondta, hogy ha kicsit megerősödöm, akkor majd kimehetünk a karámba, és ott szaladgálhatok. Már nagyon vártam azt a megerősödést!


Meg is kérdeztem tőle minden nap, hogy szerinte már erős vagyok-e. Mutattam neki, hogy már tudok a boxban körbe-körbe vágtázni, és szerintem ez már a megerősödés jele, de azt mondta, hogy még kicsit várni kell.


Aztán egyik nap bejött hozzánk Zsófi, és a fejemre tett egy kis... na, hogy is hívják... izé ... kötőféket. Mit mondjak, nem tetszett, de Anya szerint ez annak a jele, hogy már ők is elég erősnek látnak ahhoz, hogy kimehessek, ezért nem nagyon tiltakoztam. És Anyának igaza lett! Kimentünk a KARÁMBA! Szuper volt!

Fotók: Dr Simonyi Zsófia - Krónikás kiszabadult!

Ez a karám egy nagy, sima, homokos terület, ahol igazán gyorsan lehet szaladgálni. Anya kicsit aggódott, és folyton rám szólt, hogy maradjak csak a közelében, pedig szaladgálni nagyszerű dolog. Zsófi csinált rólunk egy csomó képet. Azt mondta, az egyiken pont úgy nézek ki, mint egy kenguru. 

                                             Krónikás, mint "kenguru"

Nem tudom a kenguruk hogy néznek ki, de viccesen mondta, úgyhogy szerintem ő szereti a kengurukat. Azt is mondta, hogy reméli ugrani is tudok majd akkorát, amekkorát a kenguruk tudnak. Azóta amikor csak kimehetünk a karámba, próbálok akkorákat ugrálni, mint a kenguruk. Szerintem már elég jól megy.
Egyetlen baj van csak a karámmal: valami csípős madzag veszi körbe. Anya mondta, hogy ne érjek hozzá, mert az villanypásztor, de ettől nem lettem okosabb. Gondoltam, inkább kipróbálom. Hozzá nyomtam a fejem...

Mit mondjak, nagyon fájt. Kicsit sírtam is. De nem akartam, hogy Anya meglássa, mert akkor legközelebb biztos nem engedne szaladgálni, úgyhogy úgy tettem, mintha észre sem vettem volna. Azóta azért vigyázok, nehogy megint hozzá érjek.


Most már minden nap kimehetünk, sőt, akár naponta többször is!

Az első kint töltött pillanatok hozzászólásai

Szólj hozzá

0.036 mp