Új ruhák

Ma végre megint kimehettünk a legelőre! Elmúlt a nagy hőség, és az esőzések is véget értek, úgyhogy minden akadály elhárult a legelőzés útjából. Anya kapott egy új ruhát. Nagyon vicces benne.

 


 

 
-- Erre azért van szüksége, hogy megvédje a mamád a böglyök és a legyek támadásától, mivel ez egy légytakaró -- mondta Zsófi. -- Így nyugodtabb lesz kint, és neked nem kell folyamatosan utána loholnod.
 
A ruha bejött, Anya tényleg egész délelőtt nyugodtan legelészhetett. Bezzeg én nem kaptam ruhát! Egy kicsit meg is haragudtam, amikor kiderült, hogy az új gönc csak Anyának jár, és úgy döntöttem, nem veszem fel a kötőféket. Erre meg Zsófi haragudott meg, hogy ilyen kis engedetlen vagyok. Persze azt nem mondta előre, hogy én meg új kötőféket kaptam! Ez zöld, olyan mint a fű, és nem kell áthúzni a fülemen, mert egy csattal könnyen kicsatolható. Nagyon szép, és kényelmes is, felvenni is sokkal könnyebb. Kicsit el is szégyelltem magam, mikor ez kiderült, és kifelé menet már jól viselkedtem.

Aztán mikor kiértünk, megláttam Qwintust! Ő is új ruhát kapott! Ő még viccesebb benne, mint Anya, mert neki még sapkája is van. Híííí! Nem bírtam ki nevetés nélkül... Anya rám is szólt, hogy ne legyek neveletlen, úgyhogy abbahagytam a nyihorászást. Mikor ott hagytak minket, megkérdeztem Qwintustól, hogy bírja ezt a sok öltözködést.

-- Nem nagy ügy -- mondta. -- Kicsit ugyan vigyáznom kell, mert ha nagyon gyorsan futok, akkor a szél belekap a ruhába, és könnyen lecsúszik rólam, de szerencsére bentől azért fél szemmel mindig figyelnek minket, és ha ilyesmit észrevesznek, megigazítják rajtam a félrecsúszott ruhát.

Qwintus légytakaróban

Nem hittem el Qwintus meséjét, mondtam is neki, hogy ne szédítsen, nem vagyok már olyan kicsi, hogy minden bevegyek. Erre azt mondja, mindjárt megmutatja, hogy tényleg igazat mondott. Elkezdett vágtázni (nagyon szép amikor vágtázik), amitől kicsit félrecsúszott rajta a légytakaró, de nem tudott eléggé alákapni a szél, hogy teljesen leessen róla, így hát hemperegni kezdett, amitől nemcsak a takaró esett le róla, de még a sapkája is! Akkor nézett ki igazán viccesen! És képzeljétek mi történt: alighogy Qwintus befejezte a hempergést, és az új ruha sapkástul a nyakában kötött ki, megjelent Zsófi, és újra öltöztetni kezdte! Leesett az állam! A Holland igazat beszél, ezek tényleg figyelnek! Most ki kell találnom valamit, hogy megnézzem engem is így figyelnek-e...

 

Kirakják a szűrünk, mint a gomba

Már elmúltam három hetes, és azt mondták, kell kapnom gyógyszert, hogy ne betegedjek meg. Anya is kap, negyedévente, de nekem, amíg ilyen kicsi vagyok, gyakrabban adják. Féreghajtónak hívják, és azért kell megenni, hogy a bélférgektől nehogy megfájduljon a hasam. Anya már emlegette, hogy nemsokára kapni fogok, és szerinte tutira nem fog ízleni. Ő sem szereti.

 


 
Na, ma meg is kaptam. Zsófi hozta be nekem. Csak egy kis kenőcs volt, amit a számba kent. Először meglepődtem rajta, de szerintem finom volt. Mondtam is Anyának, hogy ha ő ennyire nem szereti, akkor legközelebb adja nekem az övét. Erre kinevetett.
-- Nem olyan egyszerű ám kicselezni az embereket, Kicsikém! -- mondta mosolyogva. -- Ha ők eldöntik, hogy valamit meg kell együnk, azt előbb-utóbb meg is etetik velünk. Egyébként meg a mi érdekünkben csinálják, úgyhogy jobb is ha nem nagyon tiltakozunk.
Hát, ez nekem menni fog, finom ez a kis krémecske...
 
***
 
Voltak látogatóim is a minap. Miki bácsi és Évi néni, Morzsi kutya gazdái. Nagyon aranyosak, majdnem egy órán keresztül simogattak, és becézgettek. Még a Gazda is kijött velük, és vakarászta a nyakamat. Anya sokat mesélt már nekem  a Gazdáról, azt mondta ő a főnök a tanyán, és nagyon rendesen viselkedjek vele, mert neki köszönhetjük, hogy ilyen jó sorunk van itt. Egyszer véletlenül a fenekébe haraptam, amikor szereltek bent a boxunkban valamit. Azt mondta "büdös kölök" vagyok, akármit is jelentsen ez. Meg azt, hogy ezt meg ne próbáljam még egyszer! Anya is jól megszidott és azt mondta:
-- Már csak az kéne, hogy emiatt kirakják a szűrünket!
Olyanokat tudnak mondani... Nem is tudom mi az a szűr. Zsófi azért megnyugtatott, hogy az enyém biztonságban van, és a Gazda csak mókásan mondta ezt a "büdös kölök" dolgot, de azért azóta -biztos, ami biztos- nem haraptam bele a hátsójába.
 
***
 
Tegnap járt itt a patkolókovácsunk is. (A mamám azt mondta, hogy ő látott engem akkor is amikor megszülettem, de arra nem emlékszem, mert annyian voltak itt. Pedig próbáltam mindenkit megjegyezni, de ezek szerint nem nagyon sikerült.) Szóval bejött hozzám ő is, és elcsodálkozott, hogy milyen nagy lettem. Végre valaki, aki észrevette! Ezek szerint már nagy vagyok! Versenypálya, jövök!!!
 
 
"Nőlök, mint a gomba. Versenypálya, jövök!"
 
Erre Anya azt mondja, szerinte is nőlök ugyan, mint a gomba, de azért még mindig nem vagyok elég nagy... Ezen igazodjon ki az csikó...
 
 
 
 

KUTYAMELEG

"Ha végre itt a nyár, és meleg az idő..." Ezt énekelgették a gyerekek, akik egész héten a tanyán táboroztak. Hétfőn még nem igazán értettem mire gondolnak, de sajnos hamarosan megtudtam.

 


 

Zsófi már jó korán reggel megérkezett, és hozott magával egy kis táborlakót is. Aranyosak ezek az embergyerekek. Mindig bekukucskálnak hozzánk. Ők ugyanúgy nem érik fel az ajtó tetejét, ahogy én. Valahogy azért felágaskodnak, és úgy néznek át az ajtó felett a boxunkba. Így pont összeér az orrunk. Ezt nagyon szeretem. Meg kéne kérnem őket, hogy tanítsák meg ezt a felágaskodást, akkor talán már én is kilátnék.
 
 
KUTYAMELEG - A kis táborlakók a "nem állandó kutyával" hűsölnek.
 
Közben hallottam, amikor megbeszélték, hogy ma a nagy meleg miatt korábban megyünk a legelőre. Éljen! Zsófi nemsokára be is jött hozzánk, Anyával megkaptuk a kötőfékjeinket, aztán már indultunk is. Az egyik kis táborlakó kérte, hogy ő vezethessen engem, de Zsófi azt mondta:
 
-- Krónikás még csak az Anyukájával mehet!
 
Kint klassz volt, csak elég gyorsan elkezdett felmelegedni az idő és jöttek a BÖGLYÖK. Anya még reggel mondott valami olyasmit, hogy ha meglátom őket, akkor kezdjek futni, és addig abba se hagyjam, amíg ott vannak. De kik? Akkor még nem nagyon tudtam hová tenni a dolgot, azt se tudtam mi az a bögöly... Na aztán megérkeztek... Sőt! Minden irányból támadni kezdtek! Rengetegen voltak, és mind meg akart csípni! Hatalmasat csípnek ám! Láttam, hogy Anya fut, így hát én is futni kezdtem, attól kicsit lemaradtak, de a futástól még inkább melegem lett, és minél jobban megizzadtam, annál jobban támadtak. Szörnyű volt.

Aztán egyszer csak megjelent Zsófi, meg az összes kis táborlakó. Mindig örülök nekik, de most különösen jókor jöttek.

-- Irány befelé! -- kiáltozták vidáman.

Sajnáltam ugyan otthagyni a jó tágas legelőnket, de a böglyöket egy pillanatra sem! Utálatos állatok. Miattuk egész héten bent kellett maradnunk. Zsófi azt mondta, hogy amíg ennyire meleg van, semmi értelme nincs kimennünk, csak felfalnának a böglyök. Mondjuk az tény, hogy jól elfáradtam a nagy rohanásban, míg előlük menekültem. Tiszta víz voltam mire beértünk.

Hát, ha már így alakult legalább most itt vannak a kis táborlakók. Napközben többször is bekukucskálnak. Mikor megengedik nekik, be is jönnek és játszanak kicsit velem. Ők legalább nem magasabbak nálam. Szeretem őket.

Zizi néni, a "csikórabló"

Emlékeztek, korábban már mondtam, hogy Anya haragszik Zizi nénire, de csak Zsófitól hallottam fél füllel valami csikórablásról. Kicsit berezeltem tőle, de inkább izgatott a dolog. Amikor a legelőre kijárunk, mindig nézem Zizi nénit és Sárát, és nem értem Anya hogy nem jön ki vele, mikor egész nap csak békésen legelészik. Elhatároztam, hogy addig faggatom, amíg végül elárulja. De a mamám csak nem akart kötélnek állni.


Zizi néni és Sára


Egyik nap aztán, mikor Zsófi bejött hozzánk délután, hogy kicsit megvakarásszon, megkértem őt, hogy mesélje el.

-- Ez egy nagyon régi történet. -- mondta. -- Tudod, mielőtt Zizi néninek megszületett az első csikója, nem nagyon szerette a kicsiket. Féltem is, hogy mit fog majd csinálni a sajátjával, fogja-e rendesen gondozni, vigyáz-e majd rá. Aztán megszületett az ő saját kiscsikója, Szertelen. Zizi teljesen megváltozott, nagyon jó anyuka lett.

-- Akkor még nem volt néni? -- vágtam közbe.

-- Nem,-- nevetett Zsófi -- akkor még nem volt néni. Fiatal kanca volt és  le sem vette a szemét a kiscsikóról. Mindentől megvédte. És mivel a ménesben Zizi volt a főnök, így a csikót is mindenki tiszteletben tartotta.
Zizi mindig mindenhol alfa kanca volt. Ahogy bekerült egy új helyre, új lovak közé, rögtön kivívta magának az első helyet. Így Szertelennek jó dolga volt amíg együtt voltak. Aztán Szertelen 6 hónapos lett... -- Zsófi elhallgatott.

-- Na, ne hagyd abba! Mi történt?

-- El kellett választani Zizitől, hisz ilyen idősen már elég nagyok vagytok, hogy egyedül is elboldoguljatok.

-- Minden csikó? -- kérdeztem.

-- Többnyire. -- válaszolta Zsófi. -- Zizit nagyon megviselte ez az elválasztás. Napokig kereste Szertelent, de mivel őt megvette valaki a gyerekeinek, elszállították a tanyáról ahol akkor laktak, és többé nem látták egymást. Teltek-múltak a napok, és úgy tűnt, Zizi megnyugodott kicsit. Az addig tartó box-fogságból visszaengedték őt a ménesbe a többiek közé. És ekkor történt meg, amire senki sem gondolt volna: Zizi lopott magának egy kiscsikót! Az egyik kancától, aki a ménesben alacsony helyet foglalt el, elvette a csikóját, és nem engedte vissza az anyukájához. Ebből persze óriási kavarodás támadt, mert a kanca nem akarta annyiban hagyni a dolgot, megpróbálta visszaszerezni a kicsit, de mivel a rangsor alján állt, szót kellett fogadnia Zizinek. Végül az emberek tettek igazságot: a kanca visszakapta csikóját, Zizit pedig nem engedték többet olyan ménesbe, ahol kiscsikók is voltak.

-- Hűha! Zizi néninek nem is született több kiscsikója?

--De igen, Sziriusz. Azt is nagyon szépen felnevelte, vigyázott rá, megtanította egy csomó mindenre. Tudod, mikor Anubis, a mamád a tanyára érkezett, azért költöztettük őt Zizi néni mellé, mert amikor majd már te is betöltöd a 6 hónapot, és elválasztanak tőle, akkor Anyukádnak vissza kell mennie a saját gazdáihoz. Te viszont a tanyán maradsz, és azt szeretném, ha Zizi néni majd vigyázna rád, amikor Anyukád már nem lesz itt. -- magyarázta  Zsófi. -- Ez jól is kezdődött, mert a mamád és Zizi néni elég hamar összebarátkoztak, csak amikor már közeledett a születésed pillanata, Zizi néni egyre furcsábban kezdett viselkedni. Kint a legelőn már nem engedett senkit Anyukád közelébe. Úgy védte őt, mint annak idején a lopott csikót. Ezért döntöttem úgy, hogy Anubis saját legelőrészt kap, és hamarosan át is tettük oda. Tulajdon képpen, egyszerűbben ment, mint vártam. -- gondolkodott el Zsófi. -- Viszont mikor megszülettél, Zizi néni folyton a boxaitok között lévő rács felé fordulva bámult téged, és a mamád ösztönösen félteni kezdett. Ezért lett olyan mérges Zizi nénire! -- zárta le a történetet.
-- Aha, most már értek mindent. -- mondtam. -- A lómamáknak sem egyszerű... -- Zsófi csak mosolygott.
 
Akárhogyis, ha Anyának tényleg el kell majd mennie, akkor örülni fogok, hogy van valaki, aki már a születésemtől fogva ismer, és vigyázni fog rám.
 

... és végre kint!

Ma megint megkaptam a kis kötőfékemet! Most már tudom, hogy nem szabad elszaladni előle, és bár kicsit idegesít amikor a fülemen átemelik, azért hagyom, hogy rám adják. Utána úgyis mindig valami nagyszerű dolog következik!



Ma is így lett. Anya szintén megkapta a saját kötőfékét - az övén még légysallang is van, hogy a legyek ne szálljanak a szemébe - és nagy nyugalommal várta, hogy kiderüljön merre megyünk. Zsófi ott volt velünk, úgyhogy én sem féltem. Jött még két ember: Csaba bácsi, és Éva. Ők voltak az első látogatóim amikor megszülettem. Zsófi azt mondta, most segíteni fognak nekünk kimenni a legelőre. Nem értettem miért kell ahhoz segítség, de nem is nagyon érdekelt. Végre kimegyünk! Csaba bácsi kísérte Anyát, Zsófi engem vezetett. Szerintem simán hagyhatott volna, mert már klasszul kenguruzok, meg minden. Nem is igazán értettem miért kell engem vezetni, ezért Éva hátulról biztatott, hogy csak nyugodtan menjek a többiek után.


Piszok hosszú út vezet ki a legelőhöz. A köves udvaron át ki kell menni a kapuhoz, utána a betonúton el a magtár mellett. ( -- Jó kis vicc! -- gondolhatjátok most. -- De mi az a MAGTÁR???? Nos, nem. Nem az összegyűjtött cseresznyemagok vannak ott felkupacolva. A mamám elmagyarázta, hogy abban a nagy, egyszerű épületben tárolják a finom abrakunkat. Tudjátok: kaja. Zab, rozs, árpa, ilyesmi.) Ahogy azt elhagytuk, át kell menni egy kis hídon, aztán végig egy fasor alatt. Innen már az út másik oldalán lehet látni a többieket.

A legelőn mindenkinek saját helye van, és mindenkit lehet látni egyszerre. Még egy kis híd az út végén, és végre ott voltunk. Hát ez a legelő! Pöpec hely! Leszámítva, hogy körben mindenhol villanypásztor van. Bár most már tudom, hogy ha én nem bántom, ő sem csíp. Csaba bácsi elengedte Anyát, Zsófi meg engem, és szabadok lettünk! Úgy láttam, Zsófi kicsit félt, hogy még nem értem teljesen ezt a villanypásztor dolgot, és valami butaságot csinálok, ezért Anya, hogy megnyugtassa őt, körbevezetett engem a területünkön. Megmutatta az összes határt. Csaba bácsi mondta is amikor ezt látta:

- Nézd milyen okos kanca, megmutatja a csikónak a területhatárokat!

Fotó: Dr Simonyi Zsófia  -- Anubis körbevezeti Krónikást a legelőn

 

Én meg betartottam azokat. Ez a villanypásztor erős ellenfél, jobb ha nem kezdegetek vele. A legelőnk úgyis jó nagy, eleget lehet a határokon belül is szaladgálni.
Anya olyan aranyos volt, nem szólt rám, hogy maradjak közel hozzá, megengedte, hogy olyan gyorsan futkározzak, ahogy csak bírok, és olyan messzire mehettem tőle, amennyire akartam. Pár kör után aztán rájöttem, hogy jó Anya mellett, mert ő a hosszú farkával rólam is elhajtja a böglyöket. Mit mondjak: van bőven mit elhajtania.

Mama, zavard el a böglyöket!


Most már minden nap kimehetünk, és már Csaba bácsiéknak sem kell segíteniük. Az én vezetőszáramat Anya nyakába akasztják, és úgy megyünk a kapunkig. Ott aztán elengednek mindkettőnket, és akkor szaladunk, amikor akarunk.
Sajnos délben mindig be kell jönnünk, mert Anyát nagyon zavarják a böglyök, de így legalább a legmelegebb órákat a jó hűvös boxunkban töltjük, másnap korán reggel meg újra irány a legelő. A saját legelőnk...

A legelő felé félúton

Zsófi egyik nap bejött hozzánk, és megint a fejemre tette a kis kötőféket. Azt mondta, szeretné ha megszoknám, hogy ezt viselnem kell, amikor kimegyek. Kicsit megpróbáltam szaladgálni előtte bent a boxban, hátha játszana velem mielőtt felveszem, de nem igazán díjazta az ötletet. Így hát hagytam, hogy rám adhassa. Aztán olyan dolog történt, amin nagyon meglepődtem, de miután felocsúdtam az ámulatból, már rettentően örültem neki: kinyitotta az első ajtót, és nem a karámba engedett ki minket, hanem az UDVARRA! Anya gyorsan ki is ment az ajtón. Én kicsit megijedtem, ahogy utána léptem, mert mikor kiértem az istálló folyosójára, az összes szomszéd kiabálni kezdett. Na, ez először cseppet rémisztő volt. Anya megnyugtatott, hogy csak örömükben kiabálnak, mert végre ők is láthatnak engem, szóval csak menjek nyugodtan utána. Végig sétáltunk az istálló előtt, így mindenki jól szemügyre vehetett, és én is láttam őket, mindannyiukat! Mekkora tényleg hatalmas! Én még az ajtó tetejét sem érem föl, ő meg majdnem beveri a fejét az ablak tetejébe! Köszöntem neki, hogy csókolom Mekkora bácsi, ő meg visszaintegetett a fejével.


Ahogy a folyosón végigmentünk, kiértünk a kisház előtti füves részre. Anya azt mondta, ez majdnem olyan mint a legelő, csak kisebb, és gyakoroljam bátran a legelészést, ő is ezt teszi. Próbáltam letépni néhány fűszálat, de valahogy nem ízlett, úgyhogy inkább szaladgálni kezdtem. Zsófi is ott volt velünk, így jó alkalmam nyílt megmutatni neki milyen gyors vagyok, és hogy mennyire jól megy már a kenguru ugrálás. Tetszett neki, meg is dicsért érte.


Sajnos nem sokáig maradhattunk kint, mert hamarosan dörögni kezdett az ég, és jött egy nagy vihar, de Zsófi megígérte, hogy most már nemsokára az igazi legelőre is kimehetünk, úgyhogy inkább lepihentem a boxunkban, hogy jó sok energiát gyűjtsek a legelőre menéshez.

A Szomszédok - Második Rész

Kérdeztem Anyától, hogy milyen állatok laknak a tanyán. Azt mondta, 10 ló, 2 állandó és egy nem állandó kutya, meg 1 macska. Kérdeztem mikor találkozhatok velük, de azt mondta ahhoz még nőnöm kell egy kicsit, úgyhogy addig inkább csak mesél róluk.

 


 
A kőistállóban miénk az első box. Mellettünk Qwintus lakik, aki egy fríz ló.
Qwintus légysallanggal.
 
Állítólag Hollandiából származik. Nem tudom, az hol van, de nem a szomszéd tanya, az egyszer biztos. Kérdeztem Anyától, hogyan köszönjek majd neki, ha először találkozom vele, de azt mondta, a lovak mind egy nyelvet beszélnek, köszönjek csak nyugodtan, ahogy ő tanította, Qwintus érteni fogja. Már alig várom, hogy összefussunk!  Az emberek szerint ő a legszebb ló a tanyán. Amikor a karámban van, mindig a csodájára járnak. Fényképezik, naphosszat nézegetik, és a kislányok mind rajta akarnak lovagolni! Még egy festmény is van róla a ház oldalán!
 
A harmadik és a negyedik boxban Margit és Vital laknak. Nagyon jó barátnők. Többnyire együtt mennek mindenhová. Ha a karámban vannak, Margit gyakran idejön a hátsó ajtónkhoz, és a réseken át kukucskál be. Biztos jót játszunk majd, ha végre találkozhatunk velük!
                                                                                                                                                                                             
Vital szomszédja Honey. Ő a legkisebb ló a tanyán. Vagyis most én vagyok a legkisebb, de Honey már felnőtt, mégis kicsi. A gyerekek nagyon szeretik. Honey tanítja meg őket, hogyan is kell ülni egy lovon. Versenyre is mennek majd vele. Sőt, Honey már indult is versenyen, és meg is nyerte! Anya egyszer azt mondta, hogy Honey-ra nyugodtan modhatjuk: Kicsi a bors, de erős. Aztán rögtön hozzátette, hogy nehogy azt higgyem, hogy Honey egy bors, ez is csak egy mondás.
 
Mellette Jac'O lakik. Ő is Quarter ló, csakúgy mint Honey. Anya tudja a teljes nevét, de én elfelejtettem. Elég hosszú neve van. Zsófi szerint ő a legszebb lovuk. Mondjuk, ettől kicsit elszomorodtam. Azt hittem én vagyok neki a legszebb. Azért megvigasztalt, hogy nem csak a szépség számít: gyakoroljam szorgalmasan a kenguru-ugrálást, mert az a legfontosabb.
 
A kőistálló másik szélén lévő box Mekkoráé. Kérdeztem Anyától, miért hívják így, azt mondta, ha majd meglátom, megtudom. Húúú, már alig bírok magammal. Jó lenne ha már megnőnék egy kicsit, mert annyi mindent kéne meglátnom... Mekkorára például irtó kíváncsi voltam, ezért Anya mesélt nekem róla. Kiderült, hogy ő és Anya testvérek! Ezek szerint Mekkora a nagybátyám. El is határoztam, hogy Mekkora bá'nak fogom szólítani ha majd találkozom vele, de Anya azt mondta ne legyek szemtelen. Mekkora igazi híresség. Részt vett az országos bajnokságon is. Bejárta a fél országot. Állítólag ő Zsófi bajtársa. Kérdeztem Anyától, hogy én is lehetek-e majd bajtárs, és azt mondta, hogy szerinte lehetek, csak nagyon szorgalmasan gyakoroljam a kenguruzást.

Na az menni fog!

A szomszédok - Első Rész

Kérdeztem Anyától, hogy milyen állatok laknak a tanyán. Azt mondta, 10 ló, 2 állandó és egy nem állandó kutya, meg 1 macska. Kérdeztem mikor találkozhatok velük, de azt mondta ahhoz még nőnöm kell egy kicsit, úgyhogy addig inkább csak mesél róluk.

 


 

A nem állandó kutyával már találkoztam. Akkor is ott volt, amikor megszülettem. Nagyon örült nekem. Lenkének hívják, és ő egy magyar vizsla.  Azóta is minden nap bejön hozzánk beszélgetni. Állandóan megpuszilgatja az orromat. Vicces kutya. Azért hívják nem állandó kutyának, mert ő igazából nem is a tanyán lakik, csak nagyon sokszor jön ki. Anya valami olyat mondott, hogy a tanya a második otthona. Kérdeztem tőle, hogy nekünk is lesz-e második otthonunk, és azt mondta, hogy szerinte nekünk a LEGELŐ lesz az. LEGELŐ. Na, megint egy új szó... Anya elmagyarázta, hogy az egy olyan hely, ami még a karámnál is nagyobb, és mindenhol fű borítja, amiből egész nap lehet enni, és mivel hatalmas, szaladgálni is klasszul lehet rajta. Már alig várom, hogy kipróbáljam!
 
A két állandó kutya Eszék a komondor, és Csufi a mudi. Ők vigyáznak ránk éjszaka. Nagyon bátrak. Csufi napközben elég sokat ugat, ami zavaró, mert nem lehet tőle rendesen pihenni, de Anya úgy gondolja, el kell nézni neki, mert ezzel űzi el a gonosz idegeneket. Hű, ez kezd izgalmas lenni! Gonosz Idegenek, akik a tanya körül ólálkodnak... Erre most Anya azt mondta jobb, ha nem tudom meg kik azok. Ez az én formám. Bár, ha jobban belegondolok, nem bánom ha Csufi ugat. Legalább megvédi Anyát amíg én ilyen kicsi vagyok. Ha majd nagy leszek, megkérem Csufit, hogy tanítson meg ugatni, és akkor majd én fogom megvédeni az Anyukámat.
 
Gondnok Úr, a tanya komoly fekete macskája.  Lusta léptekkel szokott sétálgatni és szemrevételezi a dolgokat. Néha bejön hozzánk beszélgetni, de többnyire csak elmegy az első ajtónk előtt az istálló folyosón, megnézi minden rendben van-e. És képzeljétek: őt nem csípi meg a villanypásztor! Kérdeztem tőle hogyan csinálja, de nem árulta el. Nem valami beszédes. Azt is Zsófitól tudom, hogy ahol korábban lakott minden macskát megvert. Kemény fickó. Mondtam Anyának, hogy én is ilyen kemény leszek. Valahogy nem örült...
 
A lovak közül még csak Zizi nénit láttam igazán közelről. Tudjátok, a szomszédunk a fa boxokból. Anya szerint ő a rangidős, ezért ő a főnök. Azt is mesélte róla, hogy fiatalabb korában ő is versenyzett. Military-ló volt. A military nagyon izgalmas sport ám! Úgy is hívják, hogy lovas háromtusa. Díjlovaglásból, terepversenyből, és díjugratásból áll. És Zizi néni ezeket mind tudta! Anya szerint az egész tanyán Zizi néni a legbátrabb ló. Amikor ide költözött, nem akart szót fogadni Zsófinak, és ahelyett, hogy bement volna a boxába, beugrott a szomszédjához az ablakon át! Én még nem érem föl az ablakot, akármennyire is próbálok nyújtózkodni, szóval ez tényleg jó nagy ugrás lehetett! Az egyik lábán van is egy sebhely, amit ekkor szerzett. Először nem hittem el Anyának ezt a történetet, de aztán megkérte Zizi nénit, hogy mutassa meg a sebét. Nem fogjátok elhinni: Tényleg ott van! Már csak azt a "csikórablós" sztorit kéne felgöngyölítenem. Bírom ezt a tanyát.
 
 
Zizi és Sára a legelőn
 
A mi korábbi helyünkön, Zizi néni mellett, most Sára lakik. Ugye emlékeztek még, vele cseréltünk helyet. Már régi lakó a tanyán. Anya szerint szanatóriumba hozták ide, mert Sára irtó beteg volt. Azért szállították ide, hogy meggyógyuljon. Persze dunsztom sem volt, hogy mi az a szanatórium, ezért elmagyarázta, hogy az egy olyan hely, ahol ki lehet gyógyulni a betegségekből, mert hozzáértő emberek segítenek neki. Kérdeztem Anyától, hogy ha itt lakunk, akkor mi is betegek vagyunk? De azt mondta, nekünk kutya bajunk. Ezt sem értettem. Mi az, hogy kutya bajunk, amikor mi lovak vagyunk? Kiderült, hogy ez csak egy mondás, azt jelenti, hogy mi egészségesek vagyunk, és mivel szerencsénk is van, hogy itt élhetünk, ezért nem is fogunk megbetegedni. Szóval Sárának is szerencséje volt. Zsófi mesélte az egyik lovasnak, aki pont Sárán lovagolt, hogy a tüdeje beteg. Amikor idejött, már alig kapott levegőt, majdnem megfulladt szegény. Kipróbáltam, hogy milyen lehet majdnem megfulladni, ezért visszatartottam a lélegzetemet ameddig csak tudtam. De Anya nagyon leszidott ezért. Azt mondta, meg ne próbáljam még egyszer! Nem is próbálom, nagyon rossz volt. Szegény Sára! Még szerencse, hogy most már jól van.

 

0.013 mp